Hogy áldjam a Némettanáromat, most tényleg!
Végre vmi jó is!
Nem kell a héten mennem, csak kedden!
Tehát azt leszámítva, hogy elmondta: "Igen az számítható volt, hogy a levelet elszúrod" megdícsért..
tehát alapjában véve tanulhatok pénteken..
Wednesday, May 20
WTF?
Útálom, hogy hülye vagyok!
Ma is matek dolgozat 1ő 3 feladatot szerintem megoldottam jól aztán a következő 2t nem tudtam, csak próbálkoztam vele, sajnos egyáltalán nem sok szerencsével, mert vmi lehetelenség jött ki- grrrr
De a BiológiaTz-m legalább 5-s lett (és csak 1 pontot vesztettem)
Ma végre elmentünk kávézni, kicsit szarul éreztem magamat, hogy én nem ihattam, olyan fincsi OREO-s shaket pedig nekem az a kedvenc kekszem, ugyanis Amerikai és annyira finom, hogy az csak na! nade jövő hét péntektől ihatok:-)) addigra helyreáll a tejháztartásom:-D
És Eszter HAJRÁÁ és KITARTÁST és HÍVHATSZ TUDOD BÁRMIKOR!! (L)
Uff megcsináltam 1 Leseverstehen-t és az hibátlan lett, ugyh gyorsan el is pakoltam.. De basszus
DUGJA FEL A LÍDIA! miatta kell ugyanis elb*nom a péntek délutánomat, mert Ő csak úgy lemondja, jha bocs ezentúl én is csak úgy lemondom utolsó nap! pedig olyan szépen el volt már tervezhe, hogy a putri után letudom a némettanárt, és akkor pénteken végre szabad vagyok és készülhetek Nyelvvizsgára, De NEM, mert egyesek csak úgy megtehetik, na NEM én ezt nem hiszem el!
szorri de ez van..

Tuesday, May 19
like in the Army
Ma az osztályban egész nap a katonaság volt a téma.
És ami eléggé megfogogot, egy elvétett mondata az egyik oszttársnak:"Tulajdonképpen, csak arra volt jó a kötelező katonáskodás, hogy ott be/megtörték a lelküket, hogy később tudjanak TŰRNI!"
Na ja!
Ugyan ez volt az érzésem Hókuszpókusz után is! megtör, be(le)tör, felhasít,megcsócsálja és fááj!És persze utána kattog az agyam, mint egy túlhúzott vekker..Persze ma sem az volt amit én elterveztem.. sebaj majdcsak 1x..
És a kulcstató! Nem sikerült megnéznem közelebről..de vajjon meg van még? ugye nem dobta el?!
Tehát teljességgel érezhetem magam úgy(ha Enikő állítását veszem alapul), mint egy 'betört lélek' a katonaságban! na Bumm.
Szombaton viszont, ha minden igaz: Győri balett!! remélem, hogy jó lesz.. családi program..kútúra.. rámfér..
de még menyire
De mostmár tényleg, tényleg elmegyünk a lányokkal is vhova 4esben, mert és kész!!:-)
Jajj és Eszter:"Úgy néz ki, hogy megyek Kínába egy fél évre!"-hoppá hoppá!XD de Grat! Jahm és testőrnek vagy stylistnak továbbra is megyek:-P
És holnap: Matematika dolgozat on the 1st lesson! OMG! Push me LUCK!

C'est une catastrophe!
Ma reggel, felkelek, és a szpkásps módon megyek le a konyhába 06:05-kor és kinézek: Apa kocsolya sehol.. (Már akkor furcsálltam a dolgot, amikro bejött reggel puszit adni) Szóval felhívom, hogy hol van?! erre Ő: "Jajj, hát most fogok felszállni a repülőre, miért?"
erre én (nem kicsit felindulva magamban): "Az szuper, mert épp most ment el a BUSZOM!! Tehát nem megyek be 1ő órára! De még jó, hogy azt ecsetelgetted eddig, hoyg ma is be tudsz
vinni csak holnap é holnapután NEM!"
Aztán persze 'teljes nyugodtsággal' nekiláttam kávét meg kakaótfőzni, meg reggelit készíteni..
Majd gonoltam egyet, hoyg lesz ami lesz és levágtattam a buszmegállóba, mondván csak jön 1x busz és akkor még késéssel de beérek..
És kiderült, hogy 10 percenként van újonnan busz!
Tehát beértem rendesen az iskolába!
és amit megtudtam: 88%-os az írásbelivel eddig a Német érettségim! :-S Remélem még a szóbelivel 90%ra fel tudom tornászni MUSZÁJ!!!!!!! grrrr
Szóval és holnap: Matematika dolgozat!-áááá
És ma nincs színház..
És elfogok késni most a leprabányából, tehát rohanok..
Natinak fogszabija van és annyir aaranyos:-) de hát reméljük, hoyg megbarátkozik vele Ő is és NEM jebeszéddel fog kommunikálni! XD
jajj és mais G.:Szia, 2uszi..

Monday, May 18
grr
Nem, nem nem és nem!
elegem van, hoyg hülye vagyok! komolyan mondom elfelejtettem mindent amit valaha is tudtam matematikából és ez G.Á.Z.!!:-SS
oké elég ebből..
Szóval jöttünk haza Apával, és pasizási tanácsadást próbált adni, mondván, hogy menjek oda és kérdezzem, meg, hogy "csak itt találkozunk?"
Ez eléggé viccesen hangzik, és miután eléggé nyílvánvalóan semmiféle érdeklődést nem igazán mutat felém egyetlen fiú sem(vagy ha igen akkor túlságosan is jól titkolja..) Nem hogy a Grafjódi.. jó tudom gáz, ma is jövök ki a lányhelységről és az automatánál épp egy lánynak magyarázott.. és persze a szokásos szia-2 puszi-szia..
és miért vagyok enniyre szerencsétlen eset?? am pedig nos ezennel közzé kell tennem, hogy köszönöm, de én nem vagyok beteg! szóval lesz szíves mindenki normális emberként kezelni, az hogy járok lélekbúvárhoz az OK sőt minden emberre ráférne!(úgy mellékesen)

why?
Well, well I don't think it was a really goo idea!
Mármint, hogy eléggé rosszul álla szénám nyelvtanból, mert hát remélem holnap kiderül, ogy ugye van 5ösöm is!!
Most kapam 2 sms-t, hogy holnap putri: 15.15
és Nati, Heni színház, 500Huf és 19h:-)
But of course szerdán Matematika dolgozat..
Ma pedig megvolt az előadás Magyarból de még kel, mert csókoltattama Magyartanárt, grr nem volt róla szó, hogy a költészete is kell..jókor szól..
Nos Pasit akarok ez van!
Bye sorry may later.. but It can't be true that Susannah by Meg Cabot has a loat of oyfriean, why did she write is SO?

Sunday, May 17
Vér és csokoládé de holvan:-O?
Előszőr is : NATINAK MEGVAN A NYELVVIZSGÁJA 89,9%!!!!!!! GRATULÁLOK :-)
Nagyon izgalmas volt a délelőtt, főleg, hogy 10kor sikerült kikászálódnom az ágyból.Na persze már fenn voltam hamarabb is csak, még írtam, meg olvastam..
Utána pedig a Fizika előadásslj bajlódtam, de végtére is sikerült vmit összeeszkábálnom..
Aztán némi Angolszóval együtt kimentem és süttettem magam.. JAjj Anya megcsinálta azt a spárgás receptet, amit még pénteken Eszter mondott és azt mondták, hogy jóó lett..
Mióta bejöttem, azt a fülbevalót keresem, ami nekem nagyon-nagyon tetszik, és őzike van rajta és 3szög alakú, és foggalma sincs senkinek sem, hogy hol van!?
Komolyan mondom amikor nekem kell vmi akkor az csak 1 hét múlva lesz meg, tehát 1 héttel előrébb kéne gondolkodnom, hogy meglegyen mindenem:-O!

Tegnap este ráakadtam egy "Vér és csokoládé" című filmre itt a gépen, ugyh, most annak a nézését befejezem, mára ez lesz a luxus, aztán még lehet, hogy tanulok un petit peu, mert hát lehet, hogy kéne.. Jajj és miközben utánanéztem tegnap, hogy érdemes e belevágni a filmnek, rátaláltam csokis oldalakra, meg blogra is.. juh-hú:-)
jahm és a Névtelennek: nyugodztan olvashatod, nem zavarsz, azért is nyílvános..!

Subscribe to:
Posts (Atom)