Felkeltem és a tegnap szerzett rozsliszte,ből sütöttem reggelire palacsintát, de valami miatt ez lasssan sülősre sikeredett, így ennek köszönhetően délben sikerült reggeliznem..
Közben pakoltam meg kiteregettem természetesen fehér mosás volt..
Nos ezt valahogy már tegnap este éreztem, hogy nem fogok tudni olvasni, pedig azt terveztem eredetileg!Ugyanis tegnap este letöltöttem a Twilight összes részét ugyh most a gép előt ülve fogom őket olvasni(majd ha hzamegyek mert most Nagyinál vagyok)
Aztán összepakoltam és jöttem be a putriba..
Utána meg Aquaparkban voltunk, sajnos Heni nem jött, viszont Eszti az öccsét elhozta és Húúú de jó csúszdák voltak, meg a szauna meg a masszázsfürdőő és most egy nagyrakás hulla vagyok
ugyh megyek is aludni remélhetőleg álmodom a csúszdák hátha felkavartakXD jahm és még valami mivel éjfél van nem kell óra meg leszámítjuk azt, h eddig nem aludtam és akkor már majdnem stimmel minden Álomterápiááááát akarok:-)) najó nem, csak szimplán ÁLMOKAT
Szép Álmokat mindenkinek legfőképpen magamnak de mind1, h milyet csak megint érezhessek az annyira jóó volt és nem fair, hogy nekem csak 2x adathasson meg 1 éven belül.. :-S
Tuesday, June 16
Monday, June 15
4.3 3????????
Évzáró
Nos előszőr is jelentem bármenniyre is nagyon nehéz, de egyenlőre még mindig 'ÉN' nyerek! ezt bizonyítja a reggelim is meg mineden más is, 1 gond van csak. hoyg az első pár szem meggyig úgy fááj a szám, hoyg majd be kakilok, mert akkora seb van benne amitől begyulladt a fél arcom is,:-S hogy jujj
Naszóval bemegyek a suliba (közben még kiolvastam a buszon a NewMoont, és megszerzem a Csokoládét mielőbb..)és kik állnak velem szembe?? Nati és Eszti! Tehát alapjáraton minden jól indult..
Aztán kiderült, h nem kell kimenni, mert esik, de ez mindösze 5 percig volt így, aztán mégis csak ki kellett menni és háát szokáshoz híven Uncsi egy évzáró volt, de Csapónak GRaT (nemmindha olvasná de azért neki GRAT!)
4.3 az átlagom: köszönhetően annak, hogy 5ös lett a Nyelvtan javítóm, ennek ellenére, még jó hogy 1 hete tanárnő mosolyogva mondta, hogy"Majd meglátod!" nos megláttam 3as lett ergo fölöslegesen javítottam és enniyre azért én nem szivatnék egy diákot, mert én azt hittem, hogy oké akkro tuti, h megadta a 4est, de nem..FURI!!
Aztán jöttem haza, és sütöttünk a Nagyin szülinapjára sajtosstanglit, meg kimagoztam a meggyet is..
Majd Nagyinál fotózkodtunk, ilyen majdnem egész nagycsaládi képet, ugyanis az unokatesóim elvileg vizsgáznak, gyakorlatilag a 3ból csak 1..
Na aztán este grilleztünk a nagy sötétben, meg Ulee leérettségizett GRAT!:-)
holnap meg Aquapark a putri után!ha minden jól megy!

Sunday, June 14
Én vs Répa
Asszem most van az, hogy ÉN 'nyerek' és nem a Répizmusi gondolataim! Most Én leszek az 'erős' És nem engedem semmivel sem elvenni a nemlétező boldogságomat! mert bármennyire is úgy tűnik abszolúte NEM vagyok boldog! de én annak mutatom magamat, mert "Attól még, hogy nekem rossz kedvem van, nem kell, hogy másnak is az legyen!" Ergo: elnézést, amikor mégsem jön össze, és elrontom mások kedvét!
(És van, hogy jobban érzem magam ez általában a baráti társaságban van és ezt KÖSZÖNÖM, vagy néha (sajnos nagyon ritkán) itthon is! )
Ugyanis most túl fogok jutni rajta, és erős leszek!! és bármennyire is nehéz, de túlteszem magam a beszólás, megjegyzés és pattintásokon, pedig ehhez Nagyon-Nagyon Nagy önmegtartóztatásra van szükségem és a (nem nagyon létező) támogatásra, tehát igaz a mondás "Csak te tudsz magadon segíteni, másoktól csak segítséget kaphatsz, ha nyitott vagy befogadni azt!!" Leszámítva, hogy nemigen van mit én aztán nyitott vagyok asszem teljesen! ÉS még1 azthiszem van némi célom és még bulizni is szeretnék, és főleg NEM elcseszni ezt a Nyarat!

kérdések tömkelege
Tegnap reggel felkeltem, és elmentem beváltani a túrórudi papítokat, közben pedig, hogy ne unjam szét az agyamat New moont olvastam és már csak 80 oldal van hátra, azt ma még szeretném elolvasni!!
Utána mentem látogatóba és szép kis fejmosást tartottam, sajnos nagyon is tudom, hogy mi volt magukban a reakciójuk, de hátha segített..
Margit szigeten, persze a szokáshoz híven csak 4-en voltunk a 10ből.. mire is számíthattunk volna.. Ja de Gébor hozta a szomszédját, aki háát jófej végül is, de furi maradhunk annyiban..persze a téma mint Angliában is Gébor hajviseletéről és sznobizmusáról szólt, aztán, hogy érzékeltessem menniyre volt izgi: viccmesélés egy padon 5en ülve..De végül is jó volt látni őket újból, úgy szívünk szertint visszamentünk volna Angliába, ugyanis aza 10 naqp kegyetlenül jóó volt.........
Utána feljöttem Nagyihoz, és csatlakoztam a Családhoz, (ha még nem tgadtak ki) és elmentünk a ToTo-ba pizzázni végre valahára!! persze aztán sikerült jól összebalhéznom akaratom ellenére, de úgy néz ki én már csak ilyen vagyok vonzom a balhét ill én kreálom, ezt a tulajdonságomat valahogy el kéne tűntetnem, de ha egyszer túl őszinte vagyok?? még mindig jobb mint ha hazudoznék asszem, de azt már megtanultam, hogy magamban semmi esetre sem fogom tartani! annak tudjuk mi a következménye, és NEM akarom!!
*
CoffeeHeaven-ben Mint chocholate- nyammiiiiiii és lelkizés: asszem ez az amit nem közlök itt le az este további részéről is csak annyit, hog volt értelme! Sok mindenre fény derült és szurkolok mindenkinek! Továbbá hajnali 3ig beszélgettünk enek következtében 11kor keltünk ma és délben reggeliztünk:-)) Mire Nati Anyukája megkérdezi: "Nem akartok ma is itt aludni?" hihhetetlenül aranyosak:-) de néha otthon is kéne lenni és azt is fogom tenni hazamegyek , mert most it vagyok a Nagyinál és várom a többieket! És szeretek othon is lenni velük, de asszem már nem abban az életkorban vagyok amikor csak a családdal kell lenni ésez hülyén jött most ki, h hétvégéből jóformán 1 fél délután vagyok otthon de szerintem ez megesik néha ha meg nem szabadna akkor Nagyok a nézeteltérések.. és TÉNYLEG ELNÉZÉST A TEGNAPÉRT, de A TÚRÓRUDI PAPÍROK MIATT KELLETT LELÉPNEM REGGEL KORÁN!!
melesleg azért nem csak én nem vagyok mindig otthon.. de ha kell akkor megomdom, hogy én nekem otthon kéne a hétvégét töltenem, mert hát ugye a család az 1ő..
*
és pont ez az, hogy heti 1x miért baj az elvégre szerintem ennyi abszolót nem probléma, ha nem otthon vagyok! Szerintem avval, hogy eddig nem jártam el sehova, most pedig igen ezt jóként kéne felfognia mindenkinek, nem pedig elítélni, hogy hé már ő is néha elmegy otthonról és nem 8kor bebújik az ágyba, mert ugye kb. egész évben ez volt iskola idő alatt, és ha nem akkor meg a számítógép előtt gubbasztottam, tehát nemárhogy és mégis itt a Nyár(leszámítva még van 1 szóbeli..) szóval igenis hetente 1x 2x had mehessek el! ez az én véleményem

Friday, June 12
book+dream how to fell?-
Tulajdon képp nem is tudom miért írok ilyenekről, de engem fgolalkoztat az a kérdés, hoyg én miért nem tudok gyorsabban olvasni?? mert jobbról is meg ballról is azt hallom, hoyg ha nagyon akarnak akkor simán kiolvasnak 5-6 száz oldalas könyveket 1 nap alatt!! én erre nem vagyok képes max 200 oldal/nap de azt is szenvedve!
ma is pl csak 160 oldalnál tartok eddig és még fogok olvasni, de hiába tetszik és olvasom anélkül, hogy letenném, de nekem nem megy gyorsan! és tudom, elvileg meg lehetne tanulni valahogy valahol, de még nem tudom, hogyan és hol!
ÉS tökre vizuális típus vagyok és úgy el tudom képzelni a történteket, sőt át is tudom élni mingig egy adott szereplő szemszögébúől ami nem mindig a főszereplő!! pölö a Harry pottyyban ott Giny meg Melfoly szemszögéből is volt hogy átéltem és most ij Jake is meg Bella is egyaránt szóbajött ma! Kiváncsi vagyok, hoyg mit fogok álmodni, bár ez a másik!!
Bella állandóan az álmait ecseteli, nekem meg nincsenek.. ill volt 1 az a bizonyos még 3 hete..
De remélem ma éppen eléggé fel tudott zaklatni az, hogy úgy átéltem a történteket, hoyg végre lesz álmom, de ha nem akkor az lesz a következő, hoyg beülök egy nagyon dúrván horrorfilmre, vagy egy nagyon dúrván érzelmekre ható dokumentumfilmet megnézek!! mert szeretnék megint érezni, és álmodni!!
Ami vicces egy kicsit,hogy 1 év alatt 2x sikerült álmodnom!! és engem ez most kifejezetten zavar!! mert mérhetetlenül írigy vagyok Bellre! meg az összes oylna emberre akik tudnak álmodni de ha csak érezni tudnak azokra is: Ami anniyt jelent, hoyg jóformán az emberiség 99%-ra írigy vagyok!!
De hogy miért pont én vagyok ilyen szószerint rideg ember?? tisztára úgy hangzik, mintha én ezáltal gonosz lennék, mert ugy a aköltők a gonosz szereplőket szokták a rideg és érzéstelen jelzőkkel ellátni meg avval is, hogy nem éreznek azaz érzéktelenek!!
Nos jelzem, ha nem hatódok meg akkro az nem azért van mert Gonosz vagyok, hanem mert túlzottan nem tudom kimutatni azt ami igazából van!
Ezért is van hogy én egy 'keménylegény' vagyok!!
De ÁLMODNI AKAROK ÉS EZÁLTAL ÚJBÓL ÉREZNI!!!!!!!!!!!!-mert nekem legutóbb ott sikerült!! és az előtt némi érzelem egy 'a bizonyos Család terápián' sikerült meg még 1 álmom volt karácsony előtt . azelőtt meg 2008 márciusában:-SS

New moon
Felkeltem olvastam
LEmentem a boltba kávéért, mert sehol sem találtam, mondjuk ezért egy kicsit puffogtam magamban, hoyg szépen nézünk ki, pont itthon nincs kávé?? miközben eddig az egyetlen biztos pont a kávé volt.. jó mondjuk ha neagyon lusta akartam volna lenni tudtam volna vagy 200liter instatnt kávét főzni az tény és való de én igényes voltam (fene tudja miért) és vettem rendes pörkölt kávét..
Utána olvastam meg olvastam
Volt egy 5 perces megingásom, de ahogy bepattantam a medencébe, olyan sebességgel jöttem is ki onnét, annyira hideg volt a víz!! Nem is értem, hoyg miért hüledeztek róla Húgi meg Apa, hoyg "milyen meleg" háát ha 10 fokos víz meleg?? akkor én meg a dalai láma..
Szóval tovább olvastam, meg most az orkánban szedtem némi meggyet, ami kicsit vicces volt mert a létrával együtt majdnem felkapott a szél, de szerencsémre a fába kapaszkodtam így nem lett semmi gáz..
Most még sztem olvasni fogok, nem tudom miért nem tudom letenni a könyvet, pedig anniyra nem 'húúúúúúúúúúúú de jó', csak 'húúúúú de jó'.
jahm aztán holnap megyek beváltani a túrórudi papírosokat, meg utána délután a Szigeten az Angliásokkal, aztán meg este ha minden igaz akkor lesz vmi:-)

Thursday, June 11
wish se Grad
Elmentem.
Tehát Anyának köszönhetően nem aludhattam 8ig bármennyire is megtehettem volna, de én nem akartam bunkó kölök lenni ezért felkeltem fél6kor és begépeltem helyette az idei és a jövő évi tanároknak szóló prgramot meg a tanév menetrendjét..
Utána volt egy kis időm még olvasni meg nyugodtan megreggelizni, aztán spuri le a buszhoz, bár éppenségel akkora dugó volt, hogy még olvastam egy jópár oldalt!És persze 2 busz jött egymás mögött sé én az elsőre szálltam föl ami a nem légkondis és a nem osztálytársakkal teli volt, tehát Visegrádig tudtam még olvasni!
Borzalmasan meleg volt, és mivel még nincs rövid nadrágom kénytelen voltam farmerben lenni, mert szoknyában meg nem lehet sztem kirándulni..
Tulajdonképpen Livivel Katával és Izával voltunk egész végig meg mi uyge Livivel nem is boboztunk ugyh fényképeztünk meg beszélgettünk.. jaj de még bob előtt csodálatosan megtekintettük a lenti , hogy Hajnit idézzem: "Robi itt lakott, mert lusta volt felmenni"Mátyás Király múzeumot..
Uncsi volt max nap végén amikro jöttünk le az erdőben és konkrétan a vinnyogást hallgattuk, ho mennyire nyápicok.. szóval livivel megúsztuk a gurulást Kata szegény meg kiesett a bobból és a Pantanollal befújt lábával jött le:-S
Am egész végig azt lehetett hallgatni, hogy de milyen jó lett voltna, meg bezzeg az milyen jó lenne ha 2 naposra mentünk volna, ezt osztom, tényleg JOBB LETT VOLNA de ez van most..
De holnap nem megyek!
helyette bemegyek és elintézem a diákmunkát meg sztem Nagyihoz is beköszönök..
ÉS a rádaás: olyan napalergiás a képem mintha pöttyös pannát játszottam voln alegalább is.. mert uyge 40 fok és tűző nap + dél + napalergia Faintos! jahm és amunkások akik vagy 6x ott fütyültek meg dudáltak meg bámultak mindeket:, 16 lány 1 fiú biztos Assára buktak
Assa: miét nem tudok vee beszélgetni? olyna fura, h nincs közös téma, ugyh egész évben kb 20 mondatot beszéltünk:-IO

Subscribe to:
Posts (Atom)