Sunday, August 23

élménybeszámoló

Szóval az Állatkertben nem lehet annyi skorpiót találni, mint a "rusztikóban"(kőház) és környékén ahol laktunk.. Nappal okés volt  adolog de éjszaka, fúú nagyon necces volt. alig mertem aludni, mivan, ha rámmászik egy, mert ugye az ablak nyitva volt, hogy nem fulladjunk meg  amelegben. 

Ugyanis tűzforróság volt. Leszámítva tegnap hazafelé a 13 fokot és hógolyózást fenn a hágón, amit áthágtunk.persze kocsival..

A rusztikó alatt volt egy házinéniék lakása és medence, amit mi is használhattunk, így a 2 tavat 1x-1x látogattuk csak meg. Annyi éppen elég is volt.

És voltunk 1x kirándulni is, meg múzeumban is, ami igazából bemutatta, hoygn fúrták az új alagutat. Persze az én napomon.. mert beosztottuk, h mindenkinek van 1 napja amikor azt csináljuk amit akar.

Az enyém eredetileg a menjünk el Milánóba lett volna, de miután 36 fok volt ezt elvetettük, mert nem akartunk szénnéégni a kocsiban.

És hát gondolkodtam sokat, meg ettem is, és bennem is maradt, ami nagy szó, ugyanis elég kevés tiszta terepről volt tudomásom a tavalyi akciózásom után..

De valahogy nem érzem magamat jól a bőrömben.

Persze ott az alső 4 napon nem volt zavaró meg utna sem annyira de akkr már minden nehezebben ment.

És vettem egy fekete ruhát, ami nemtudom mennyir eelőnyös, de minden esetre rákényszerít hogy húzzam ki magamat, mert kifelyezetten nem mertem benne még sötétben sem összegörnyedni amikor az Ír fesztiválos este után kullogtam fel a lépcsőn trying not to step on a skorpió. szóval jaaaaa az Ír fesztivál hát az kész!! Nagyon jó volt a zene, és sokidő óta előszőr azt éreztem, hoyg fel vagyok szabadulva, nem érdekelt volna az sem, ha Apa is táncraperdül, és még én is jobbrabalra dülöngéltem. Bár persze ez lehet, hoyg csak a mellettünk álló részeg csajnak a mozgása hozta ki belőlem, de NEM mert a másik koncerten nem voltak részegek. Bár stílusosabb lett volna némi alkohollal  ejtőzni, de végtére is nem kellett..

jahm na ennyi. bár kár hogy ez a szabadultságom csak addig az estig tartott utána meg már nem.

can you keep a secret?

Nagyon jó a könyv!

És kicsit izgulok, hogy mi lesz a vége..

*

Ma hajnali fél 5kor értünk haza. Mondanom sem kell, már Ausztriában megjött az első kérdés: "Hazaértünk, kezdődik, minden előről?" ok én voltam a hibás, mert belen-belenéztem a könyvembe amíg beszélt hozzám, de furcsa, hoyg emiatt. és emiatt sajnos úgy néz ki, hogy nem lesz több családterápia, mopndván, Apa kijelentett, majd ha normális leszek akkor hajlandó csak eljönni. Oké, valszeg ha normális lennék akkor nem is kéne mennünk, viszont Csilla sem hívott még, tehát lehet, hogy egyénim sem lesz, viszont ő mondta, hogy majd keres, tehát én nem hívom fel.. oké és a családterápiára szerencsére a szülőknek kell bejelentkezni, tehát az sem rajtam áll vagy bukik. És rájöttem, hosszas gondolkozások közepette, hogy mi a nagy baj! 

:

Én vagyok a világ legönzőbb embere! Nos ennek köszönhetően soha semmi sem jó nekem, semmihez nincs kedvem, kivéve amihez igen, és már megint be akarok zárkózni a szobámba, aminek az a vége, hogy azon puffogok, hogy miért nem  csinálok semmi szociális dolgot, és végtére is, hogy nekem még mindig nem volt pasim,  na azért ennyire talán nem vagyok retardált kinézetű!! 

plussz

a kommunikáció a családban!! Tisztára mint egy körforgás, ha valakinek valakivel baja van 99%, hogy a 3. illetőnek kell végighallgatnia, hogy mi a probléma, és ez a illető üvöltve közli a problémá egyeddel, hogy térjen már észhez! Wow ez aztán a felismerés, de, hogy mi tarott ezen ennyi ideig? ja és vajnyi kevés vagyok ehez egyedül, mert kb olyan mintha "világbékét" teremtenék. és ez nem túlzás.

*

És arra is rájöttem, mondjuk ehhez nem kellett annyit gondolkodni, hogy iskola again. és emiatt nagyon félek. Nem akarok tanulni egyetlen egy betűt sem, és máris fáradt vagyok, sőt az érettségitől már most be vagyok sz*va, hogy lesz-e elég pontom, hogy felvegyenek az Egyetemre.. Nomeg az, hogy korán kell kelni, és hétvégén, csak hogy ne essek ki  a rutinból, nem alszom ki magam, mert későnek későn fekszem, de korán kelek.. és miért vagyok hülye?? nekem sajnos nincs annyi eszem, hogy tanuljak és meg is maradjon.

Márpedig KÉNE!!!!!!!! 

ok, a Franciához most van némi hátterem, hogy miért kéne megtanulni, de a történelem és Nyelvtan meg matek, mind azon tartományban vannak, hogy csak a kúrva érettségi miatt kéne megtanulni, hogy legyen vmi elfogadható aza min95 % eredménye,m, az Egyetemhez. nabumm megint a "világbéke akcióhoz" kezdek hasonlítani!

*

A héten pedig kéne találkoznom emberekkel. Névszerint nem túlsok, hogy névszerint idézzem. De olyan érzésem, van, hoyg évközben semmi szabadidőm nem lesz. És ez antiszoccá tesz de NEEEEEEEEEEEEEEEEE

Tuesday, August 18

itt

Húha van kódom 6 hónapra svájci mekis internethasználáshoz, jelezném ez csak ma lesz érvényes szerintem..
Szóval voltunk DobogómajoronXD Olyan meglepi tiramisus tüzijátékos szülinapozás volt hogy csak na:D köszönöm!
Aztán napoztunk, fürödtünk, rock&roll, szauntunk éssatöbbi, ja römi és újság nomeg a biliárdos favágó..
Most pedig itt Locarnoban egy kőházban sülünk meg, és prsze a szokásos kirándulás és fürdés.
Jajj és kaptunk ingyen koktélt, mert jókor voltunk jó helyen höhh ugyh megvolt az első hivatalos helyen hivatalos ivás Apával.
Mostanra ennyit, mert kezdek hányinge kapni a mekdön szagtól.. ugyh üdv mindeninek:-))aztán ha hazamentem akkor kéneeeeee már találkozolni

Tuesday, August 11

hűha

két szelet nutellás kalács uzsonnára és bennem is maradt. ez szerintem tök jó. mármint 4 éve nem ettem már nutellás kalácsot sőt semmilyen kalácsot sem másfél éve. ugyhogy határozottan fejlődőképes vagyok. 

nemmellesleg NEM akarom, hogy Marcsinak legyen igaza!! 

Írországban eléggé sokat voltam egyedül és nagy unalmamaban gondolkoztam is sokmindenen. Rá is jöttem, hogy én mindig is olyan különc féle voltam. de ami nekem egyszer sikerült az nem jó dolog. Mármint az, hogy sikerült annyira belebonyolódnom az étel témába, hogy mindenhez hozzá tudom csatolni.

Nos és most jön(az asszem elég sokunknak ismert kijelentés) E helyett kéne valami mást találni, amiben jó vagyok!

Hát ősz9ntén szólva, sajnos a hogyan húzzam föl a szüleimet és bántsam meg őket 10 mp alatt na abban kivállóan jó vagyok. De ez nem érdem. ez borzalom. Tehát keresem kutatom!! és minnél gyorsabban meg akarom találni!!

És baromira örülnék, ha a Családi nyaraláson tökéletesen tudnék helytállni mindenben. Azaz, hogy nem húzok fel senkit, nem vagyok bunkó és táplálkozási szokásaimmal is alkalmazkodok. 

hajráá nekem!!

Monday, August 10

Írország, 18

First of all, Köszönöm szépen a Szülinapi üzeneteket:-)!!!!!

*

Írorszszág, végülis jó volt. Eső 13fok és mázlim volt, mert a szülinapomon volt a legszebb idő és akkpr volt kedvem lemenni az óceánhoz és egyedül voltam az egész 'beach'-en. szóval és Triffle és brownies is volt, meg a Happy B-day-t is elkántálták..az volt a legjobb nap. 

Ezen kívül 2 napot kószáltam Dublinban majd a többi napokat Galway-ben, Tully-ban töltöttem. Többnyire olvastam, meg nézelődtem a tájban.azaz a "pusztán". Meg néha sétáltam, és volt egy bácsi aki helyinek nézett, de mázlija volt, mert avval kezdte, hogy: "Hi, are you from here around?"

én:"NO" ő: "Ok, thanx, bye!" Szóval nem kellett eltévesztettnem.

És voltam, mint Apát idézve "akkor világvárosokat láttál" Westprotban és Clifdenben. ja dre meg egyszer Galway-ben is.

Aztán tegnap este a kocsiban John memóriájáról lenne mit beszélni..: 

j.: "..so, when is your birthday? In Szeptember on the.."

én:"ehm, it's in August, can you remember, you've celebrated yesterday.."

j.:"Oh, yeah, sorry yes!"

hoppácska:-)))

ma meg sztem a pilóta nem volt normális, ugyanis úgy beszélt mint aki kicsit be van csiccsentve, de végül sikerült fel és le is szállnia.

nos ennyi. Ja és még mielőtt bárki is azt gondolná, NEM nem ittam egy csepp alkoholt sem, hiába szabad már legálisan is, még NEM ittam!!!!!!!(és nem is nagyon kívánom) 

Wednesday, July 29

Hope, I just can hope

Good bye for a while!

Nem tudom, hogy van-e kedvem menni vagy nincs.

Remélem csak hogy jó lesz és minden szépésjó éssatöbbi és nem leszek egy kibírhatatlan személy. Szóval 12 nap Írország, ma este kezdődik.

Vicces, mire hazaérek nagykorú leszek. Remélem, tényleg remélem, hogy jó lesz és mások is jól lesznek. Kicsit nagyon furcsán érzem mgamat tegnap óta.

Mondhatnám Dóri, üdvözöllek köreidben magamat? De nem mondom, mert nemegészen így van.

Mindenesetre remélem, hogy jó lesz.

És a pakolás borzalmas dolog. Holnap kell vennem egy gumicsizmát. De nem tudom mi lesz. A bőröndöm dugig televan és nemérdekel. És ami mégrosszabb semmi sem érdekel. Úgy érzem sodródok az árral, amolyan minden mind1.

nos All the best, és remélem mindenki jól lesz mire megjövök. És senki sem követ el semmi rosszat.

És még most kérek elnézést minden rosszért amít eddig elkövettem. Mert most még csak kiskorú vagyok , amolyan gyermeki lélek, bár nemmintha a 18. életév bármin is változtatna, azt leszámítva, hoyg egy csomó mindenre kötelez. De ezen kívül nem tesz semmi változást. Csak gondoltam ez olyan dolog amit most tudok útoljára kiskorúként megtenni!!

Elnézést mindenkitől akit megbántottam, vagy rosszat csináltam!!

See you 18.

Tuesday, July 28