Hazafelé a Történelem mellett töprengtem 1 sort.
Tönkreteszek mindenkit tudat alatt. Mert egyátalán nem áll szándékomban, mégis ez az eredménye. És nagyon nehéz rajta változtatni. Mert, ezaz mindig ott van az a 'mert' azaz a kifogás, hoyg miért nem megy a változás.
Ugyanis legbelül és ez így a színtiszta igaz, mindig azon képzelődtem már óviban is és ez nagyon él bennem, hogy én vagyok a legvékonyabb és mindenki csak etetni akar azaz hogy csodál meg stb és a megjegyzések meg a törődés ami evvel jár. Oké ez így hülyén jön le de tényleg. Hogy én sokat ehetnék de mégis vékony vagyok. Ez lehet, hoyg egy pszichopata őrültté tesz, de sajnos még mindig ugyan ez a vágy fennál és ezt tartom az én valós személyiségemnek, nem pedig egy olyan embert aki jó súlyban van. És talán amíg az efféle törödés igényét nem váltja fel más megoldás tehetetlenné válok váltosztatásilag. Így borzalmas, lehet, és nemmondom IMÁDOK ENNI mindenféle ételt. Csak az lenne a legjobb ami talán egy álomvilágbéli elkképzelés, vagy súlyos genetikai betegség esetén fordulhat elő, hogy akármennyit eszem, nagyon vékony maradok.
Tudom, hogy amíg nem kívánok, vagy valaki más, szóval amíg nem jön el a "JÓ reggelt! Ébresztő" addig sajnos ez az Énképem marad meg alapul számomra.
És nem akarok tönkretenni senkit sem. Csak boldogan szeretnék másokkal együttélni. Valamit viszont elszúrok nagyon. De ha mások élete megy rendben akkor viszont én szenvedek, amit pesrze nem mutatok ki, de egy önző Dög vagyok úgylátszik. Mert ebből ami most van az következik, hogy magam boldogságát akarom, persze mellékes, hogy nem csak mások hanem én is szenvedek. MEgfotoladó lenne a dolog, hogy csak én szenvedjek mások pedig nem? Igen, és valószínűleg ez lenne a helyes. De valahogy mégsem. Mert még nem állok erre készen.
Nagyon szeretném ha nem bántanék meg senkit sem mert legfőképpen a szeretteimet bántom, nem a tetteimmel, nahem a Nem tetteimmel és az ebből fakadó viselkedésemmel.
Elnézést.
