Valahogy nem vagyok jól.. Lehet, bekattantam, de az is lehet, h ez teljesen normális. Végül is miért is ne?
Ma itt Pécs city-ben megyek a csodás 32-es buszjáraton tele emberekkel, és elfog egy mérhetetlenül különős ámbár Furcsa? érzés. A köülöttem levő emberek, mintha egy
sámánintézetből szabadultak volna ki, és én mint földi halandó közéjük csöppentem(a víz stimmel ugyanis zuhogott a ső) A buszvezető mintha egy alkoholista reménytvesztetett valaki lett volna, míg egy-két idős néni bácsi akik vagy túlontúl nyugodtan meredtk előre, vagy idegességükben vagy talán ingerültségükben kezüket tördelték, s ez még csak hagyán de mindanyiuknak volt valami fucsa fej/kéz formája. Aztán volt 2 plázalány akik a 8600Ftos fekete csizmáról a kirakatból ami Kájól néz ki szerintük beszéltek erőteljes gesztusokat téve fekete-rózsaszín műkörmeikkel, e nyílván ők voltak még a legemberibb lények..a köülöttem állók mind rémisztő alakok voltak a 30as éveikben járhattak, a busz végiben ülő lány pedig háát tuti ő az osztály strébere.. Végül felszállt egy nő aki egészen normálisnak nézett ki. persze ez is csak pár másodpercig volt hihető, amikor jelzett és én ilyen ujjakat még életemben nem láttam. ha lesz rá alkalmam lerajzolom.. végül meghalok bioszt kéne tanulnom meg jósokmindent, de majd holnap..
most nem élek ilyenekkel
A szomszédsrácról ezeennel hivatalosan is lemondok, nincs miért reménykednem, és igen villamos..futni
nem szeretek egyedüllenni de mégis mi ez??
Tuesday, November 23
Saturday, November 20
grr
A mai ebéd 15.45-kor nagynehezen, Papa által hozatott kínai, ugyh ebből övetkezik, h új receptem ma ugyan nem született de a mikrónk még működik.
Zene.kell nekem. de nem jut ezsembe a szám címe, illetve csak egy kis részt tdok belőle dúdolni és nagyon zavar, h nem találoml de e még rosszabb is így mint a tű a szénakazalban, mert ott legalább tudja az ember h tűt keresi és az hogy néz ki, de így mit tegyek??
fáradt alszik
mz/x

Friday, November 19
I'm gonna start my new blog SOON
Kitaláltam, h lesz egy új blogom, de most valami mizéri miatt kér, h adjam meg a mobilszámomat és majd szépen elküldi az ellenörző kódot, h léte tudjam hozni. Én viszont nem vagyok ilyen bátor, h csak úgy megadjam atelefonom számát, mivan ha itt elkezdenek szórakozni vele..
Szóval még kiatlálom, h hogyan lezs, ha másnem ezt folytatom, de az túl snassz lenne.. mmint ezt amúgy is folytatnám, de a másik az egy főzős blog lenne..
Az egész ötlet onnan jött, h megnéztem a Julie and Julia-t ami szintén egy főzős-blogolós film.. Viszont én nem 1 másvalaki szakécskönyvét akarom megfőzni(mmint a recepteket belőle) hanem saját új recepteket alkotni.
Az első már meg is van, má csak arra várok, hog yjöjjön haza a Mama és a Dorka és akkro végre megkóstolhatjuk! Serintem nagyon finomnak kell lennie az illatából adódóan! Ha másnem a 'Joey elmélet' szerint biztosan "Why what's your problem? custard: good jam: good meet: good, so??"(ugye amikor Rachel a truffle-be rak darált marhahúst mert összeragadta szakácskönyv :-D)
Hát azért az én receptem nem ilyen sós édes keverék!!
De egyesével megkótóltam és finomak voltak A neve pedig "Chicken in lensBin" igen mert Angolul benne van a nevében a lényeg :-) Magyarul a neve: nos azon még gondolkozom..
És íme a recept:"Chicken in lensBin"
Hozzávalók:
-200g lencse
-200g bab (a sima tarka jó ne mind1 milyen)
-350g csirkehús apóravágva
-1 közepes fej hagyma
-2 gerezd fokhagyma
-2 kisebb sárgarépa
-reszelt sajt (kb 10dkg)de ez csak atetejére kell, ugyh mindenki maga látja, h mennyi az annyi..
-1 ek olivaolaj
-fűszerek: majorana, tárkony, bors, SÓ
És az elkészítés: A babot és a lencsét beáztatjuk, kb 3-4órán át hagyjuk állni, majd a saját levében puhára főzzük(ez nagyon sok idő)Amíg főzzük,lereszeljük a répát és egy kölün tálba a sajtot is! A húst nagyon apróra felvágjuk, legjobb ha az ember le tudja darálni, apróra vágjuk a hagymát és a a fokhagymát. Ha ez kész megsózzuk borsozzuk a lencsét!! Egy serpenyőben 1ek olivaolajban a hagymátés fokhagymát üvegesre dinszteljük majd hozzáadjuk a húst és amikor már látjuk h fehér akkor hozzáadjuk a 2 kis reszelt sárgarépát! kb 1 tk majorannát és 1 kk tárkonyt sót borsot adunj ahúshoz és egy pár csepp vizet, majd eben hagyjuk párolni amíg meg nem unjuk, h najó mostmár tuti jó :-) A lencsés babot fogyelni kell és folyamatosan annyi vizet adni hozzá, h az elfőhessen! Ha már puha akkor 1 kisebb porcelán/jénait kivajazunk és elkezdjük a rétegzést: Lencsésbab majd az összes hús majd megint lencsésbab. A tetejét megszórjuk a reszeltsajttal, majd az előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük(180fokon) amíg a teteje aranybarna nem lesz! És utána nyammi megesszük, mint mi itt most!:-) csinálok képet és felrakom este
na hy-bye
Monday, November 8
F
nemnemnemnemnemnem
mit kéne tennem??
kezd eléggé elviselhettelen állapotom lenni! asPár már majdnem 4órája zárva van így még inni sem tudom, pedig akor lealább jobb kedvem lenne!! Nati ötlete meg háát sztem ilyen csak afilmekben van, és ahoz is kéne a SPÁR!!idézném:"egyélegy üveg kalinkát a sparban igyál egy kicsit egyedül ah tanácsoltam vegyél fel egy kabátot és alá egy sexi melltartót és kopogtass a srác ajtaján a piával h partyt rendezel most és meg van hivva XD"
naja
elegem van!! mi a nyavaját csináljak?? mert ok egy dolog h én mit érzek, és mi van vele?? ok lehet h elküldene a fenébe, h ő ugyan nem de amíg nem tudom addig most mi van?? wáá megőrülök!!

Wednesday, November 3
Aludj csak én álmodom
Actually I fell in love with the wrong guy.. szerencsére/sajnos csak az álmomban!
a szerencsére h nem abba akibe akartam volna a sajnos meg, h baomira jt csókolóztunk álmomban és ma ott ült mögöttem, de engem ő nem érdekel!!
A másik srác meg itt van 1 emelettel lejjebb és grr nemértem miért nem?? a hülye álmomban is csak fel felbukkant és ennyi. miez így??
mg álmomban sem esi belém??
wáááh

Tuesday, November 2
A nagy ló......
Persze én pedig levegőből vagyok..
Mit ne mondja nagyon de nagyon jó érzés így lenni, mintha ott se lennék, jaa csak van 2 apprócska gond
1. úgy fáj a hátam, hnem bíro megmozdulini és mégis kénytelen vagyok, és ami a legszebb a nagyimnak még nem is fájt a háta pedig 3x annyi évesminimum mint én..
2. van bennem egy érzés ami at mondja h most vagy soha de én meg makacs vagyok és nem tudom, h mi van!
és lehet h semmi nincs csak én érzem akkor viszont gááz, viszont az nem tetszik, h hh már levegő lettem miközben nem is tettem semmi rosszat.
na bumm megyenk is inkább órára hátha megint levegő lehetek !!

Tuesday, October 19
balett

Ki--------- tt szóval ide mindenki képzeljen el egy jókis ütős káromkodást! Elegem van, h egész nap csak tanulok, és a felét úgyérzem mintha már el is felejtettem volna..
NA mind1 vhogy, majd csak megcsinálom!!
Lényeg az, h nem megyek pót ZH-ni és szóbelire sem!!
MErt ha már enyit belefeccölök, akkor mennei kell!! jajj és igen erre kifejezetten emlékszem a mai adagban bennem volt, h egyenesen arányosan korrelál a tanulásra fordított idő és az eredmény, ugyh márcsak ezért is!!
Ma végre megsütiztema sütőtököt, Balett után, és máris kértem, h vegyen holnap Mama egy újabbat, mert már nem elégít ki a savanykáposzta, már a tök is kell :D
A Balett meg egy csoda dolog! Mmint nekem nem megy, de attól függetlenül, eléggé nagyon ki tud kapcsolni!!
Subscribe to:
Posts (Atom)