Friday, March 19

"Írjunk Blogot"

Igen tudom, ez volt a legeslegelső amit megtanultam, hogy a pszichológusok felhívják a pácienseik figyelmét arra, hoyg legyenek szívesek nem többesszámban beszélni a saját dolgaikról, és rá egy évvel amikor erre sor került az első Családterápián még nemis a putriban, be is igazolódott ez a tény. Aztán később a 'ne általánosíts' és 'cizellálj' is fontos kritériumokká lettek.

Igazából most Houset akarnék nézni, csak aprócska szépséghibája a dolognak, hogy még az 55%nál tart a letöltés. De ha minden jól megy még ma meg tudok 1 részt nézni!

Ma írtam egy érdekes verselemzést, pontosabban 2 vers összehasonlításos elemzést. Mindezt úgy, hogy csak az 1ő verset olvastam el, és rájöttem miközben elemeztem, h erre még vmennyire emlékszem is régről. de persze csak a címére.A második versnek pedig csak a címét és az első két sorát olvastam el, és abból kitaláltam, hoyg vajon Szabó Lőrinc mit írhatott. Úgyis erre meg ki az egész verselemzés-nem?? Ígyis-úgyis bele kell magyarázni, h mit is érzett, gondolt akkor a költő, tehát én megspóroltam némi időt avval, hogy nem olvastam el és úgy magyaráztam.

Tegnap megkaptam az no.1 Töritézét ami Gyönygi néni jószívének köszönhetően 5-s lett. a no.2. Tz a Kúnós, pedig kitudja mikor kapjuk meg, de jó lenne ha az alap 5-s lenne!!

És a Német-re most rágyórtam szerda óta minden nap megírtam 1 250 szavas fogalmazást/levelet. Tehát tényleg készülök.Jó lenne, ha nem lenne megint mélyzuhanásom hangulatilag, mert az utóbbi 2 napban eléggé el voltam keseredve emiatt.

Szerdán juhhuhúú, félhivatalosan lógtunk, ami igazából, nem is tekinthető lógásnak, mert ugyan akkor keltünk, meg értünk haza. És persze Eszternek és Natinak is tudtak róla otthon, tehát kissé furin lógunk.Aztán nézelődtünk, meg beszélgettünk, már kellett ez! és még Németen is voltam.Igen az előző lett az eredménye..

És Aliz Csodaországban naggyon jóó és amikor hazajöttem, húgi kitalálta, h el akarmenni, Mama , mondta h ő ugyan 3D-t nem néz., én meg mondtam, h óó semmibaj én szívesen megnézem vel még1x! persze Anya mondta, h oké addig ő meg 'shoppingol' ezen elgondolkozta, h ez nem fair, mert nekem kéne nadrág póló meg cipő, ugyh váá ezt nemszeretem a döntéshelyzetet, Sőt elég sok döntéshelyzetet nem szeretek.

És ha már itt tartunk Kedden, pont ezt tárgyaltuk Francián, h Gabinéni lánya is olyan, hoyg nem tud dönteni, és ezt nem szereti, mert ilyen nincs. Pedig van és én is útálok dönteni, mert félek, h mivan ha mégsem jó, vagy h megbántok vele mát. De asszem ezt már kifejtettem régebben, h változtatnom kéne ezen.És igen kéne!!

Ma megyünk Natihoz, holnap SG, aztán este Koncert. És Vasárnap du-n Tanulás 4ever-wááááááá