Évzáró
Nos előszőr is jelentem bármenniyre is nagyon nehéz, de egyenlőre még mindig 'ÉN' nyerek! ezt bizonyítja a reggelim is meg mineden más is, 1 gond van csak. hoyg az első pár szem meggyig úgy fááj a szám, hoyg majd be kakilok, mert akkora seb van benne amitől begyulladt a fél arcom is,:-S hogy jujj
Naszóval bemegyek a suliba (közben még kiolvastam a buszon a NewMoont, és megszerzem a Csokoládét mielőbb..)és kik állnak velem szembe?? Nati és Eszti! Tehát alapjáraton minden jól indult..
Aztán kiderült, h nem kell kimenni, mert esik, de ez mindösze 5 percig volt így, aztán mégis csak ki kellett menni és háát szokáshoz híven Uncsi egy évzáró volt, de Csapónak GRaT (nemmindha olvasná de azért neki GRAT!)
4.3 az átlagom: köszönhetően annak, hogy 5ös lett a Nyelvtan javítóm, ennek ellenére, még jó hogy 1 hete tanárnő mosolyogva mondta, hogy"Majd meglátod!" nos megláttam 3as lett ergo fölöslegesen javítottam és enniyre azért én nem szivatnék egy diákot, mert én azt hittem, hogy oké akkro tuti, h megadta a 4est, de nem..FURI!!
Aztán jöttem haza, és sütöttünk a Nagyin szülinapjára sajtosstanglit, meg kimagoztam a meggyet is..
Majd Nagyinál fotózkodtunk, ilyen majdnem egész nagycsaládi képet, ugyanis az unokatesóim elvileg vizsgáznak, gyakorlatilag a 3ból csak 1..
Na aztán este grilleztünk a nagy sötétben, meg Ulee leérettségizett GRAT!:-)
holnap meg Aquapark a putri után!ha minden jól megy!
No comments:
Post a Comment