Mondhatnám h zajlik az élet! De nem teszem, mert mégsem velem nincs így, zajlik persze, de valahogy olyan egysíkúan, olyan megszokott módon, csak az idő telik de a körforgás marad a régi..
Viszont megvan életem 1ő Igazgatói intője! Hurráá
Kiváncsi vagyok, h milyen szöveg lesz (ha lesz) beírva. Valszeg nem az, h Keringőt próbáltak énekórán a Kodályköröndön.. Amiből persze az igaz h kinn voltunk, de nem a köröndön..
És kicsit sokat kell majd írnia a dirinek, ugyanis 10en voltunk el.. Aról már nem is beszélve, h én személy szerint csak annyiról tudtam, h ki vagyunk engedve.. Mind1 vmikor ilyet is kell kapni..XD
Legalább ha esetleg lezsnek unokáim, lezs miről sztoriznomXD
*
Ezen kívül a pasizásról hót foggalmam sincs. Pedig tökre szeretném, már h legyen! És nem igazán tud érdekelni, h hogyan és mint és mikor, csak az h ugye meg fog velem is történni, h lesz pasim!
Nem, nincs sok időm gondolkodni, csak épp nem tud érdekelni perpillanat semmi sem, ugyh gondoltam kifejtem.
*
Hamár így belejöttem, az is milyen furcsa, hogy elvileg felnőtt avgyok, de mégis nagyon gyerek akarok néha lenni, olyan kis bújós, játszadozós életvidám, gondtól mentes kislány aki pöttyös szoknyát hord piros harisnyával és tömi magába a krémest meg éli felhőtlen életét. Ehhez képest jobbjára egy aszott lila testrészekkel rendelkező életunt Rékaféleséggel szembesülhet az ember, akinek alig ha akad jókedve, és már a mosolygás is egyre nehezebben meg, hátmég a krémes, és az önfeledt élet..
De várom és reménykedem, hátha bekattan vmi, mint Dóri mondaná..De tényleg valahogy nem megy és ez FÁJ!!
A másik meg amikro olyan felnőttes hangulat jön rám, h ohh végülis, nem kell nekem igazodnom senkihez sem van 2 lábam a busz is jár ugyh addig maradok a városban amíg aztán hazamegyek és kész. Jahm de mondjuk ezt arra értem, h mostmár tökre elhatároztam, h de IGENIS bemegyek és találkozok másokkal, és NEM koslatok otthon, tömöm teli magam és reprodukálom, mint ez így ment régen.
ÉS HURRÁÁ 50 NAPJA RÓKAMENTES AZ ÉLETEM
hát nem, nem ünnempeltem meg sem kakaóscsigával sem pizzával.. PEdig annyira, de anniyra.. és annyira de annyira nem megy:-(
és a nap költői kérdése: Mikor lezsek végre EMBER??( ugyanis most kb mint egy Zombi úgy élek)
Nah, erre az ötvenedikre iszunk hétfőn!!!! Nagyon tudom értékelni, és iszonyat büszke vagyok rád!!!
ReplyDeleteNa, hallod, egyhúron pendülünk.Hasonlóan állok én is az itthon poshadással és a másokkal talizással meg haverokkal stb.Nah meg az 'ember' dolog...
ReplyDeleteTeaHouse????
szerintem meg ember vagy:) és grat!!! és őszi szünet --> megünnepeljük az 50-et:) és igen, az egy igazgatóit be kell szedni. nekem mondjuk nem sikerült.;) megyek tanulni...
ReplyDeletetalálkozzunk vmikor!!!!
ReplyDeleteoké ennyi lenne a bölcs hozzászólásom mindenkinek XD
ReplyDelete