Sunday, October 11

pazar(ló)

Igen, néha szembesítenem kell magamat a nagy igazsággal.

A jóisten adott nekem borzalmasan nagyméretű melleket, amiket úgy 2 éve már nem látni, mert eltűntek. Már-már a Húgomnak is nagyobbak vannak. 

Tulajdonképpen adott néminemű ÉSZt is amit szintén sikerül pazarékolnom, sok ember számára felesleges dolgokra, de sajnos más az értékrendem. És valahogy eza tanulásos dolog is állandó versenyfutás az idővel.

Tegnap lementem Döktáborba, és kb 2 órát töltöttem el, amit szintén sikerült a többiek számára elpazarolnom, mérhettelen nagy aktivitásomnak köszönhetően. Ugyanis szerintem jó lelrontottam a játékot, azzal, h a fejem fájására vhogy jobban tudtam koncentrálni. Legszívesebben elfutottam volna szégyenemben..

Ma pedig a Kegyeleti váltóra nem mentem el, mert még mindig fáj a fejem, és zúhogott az eső, semmi kedvem megfázni vagy akármit is összeszedni, mert Gyöngyinéni megmondta. " Gyerekek, ha most valaki beteg, az jön iskolába mert 12.-esek vagyun és ÉRETTSÉGI! Ugyhoyg tessék immunerősítőt szedni!"

És a pénteki Ivanov: Ha tudtam volna, akkor csak a 2. felvonásra megyek be. Nekem valahogy nem teszett az eleje. Vagy csak én voltam használhatatlan állapotban.

Fázom!

És Karácsonyi hangulatban lennék legszíveseben. Fahéjas forraltbor, forró tea szegfűszeg illata, hóesés radiátor, De erről meg most a hülye Szallagavató jut eszembe amihez semmi, de semmi kedvem nincs.

 

No comments:

Post a Comment