Thursday, July 1

Girl's fight

Tegnap este voltunk SG-s szerenádozni. És életemben előszőr láttam, hogy milyen is élőben ha 2 lány elkezd ehgymással üvölteni.  

A lányok egymásnak estek, aminek én baromira örültem, mert végre  (köszönhetően Al Kohol barárunknak) tisztán szemben elkezdték mondani, h mi a status quo.

Persze eleinte már megint meg akartam szökni, mert eléggé gáz volt ott álni a két üvöltő fél közt, előszőr gondoltam is arra, hoyg közbeavatkozom, és elkezdek én is érvelni, aztán leesett, hogy ebbe talán jobb ha nem avatkozom bele, hiszen elsősorban nekik kell 'megbeszélni'.

Tehát nagy szerencsémre Vitéz és Bala odajötek, meg még sokan mások is, de ők ketten voltak végig ott, hoyg na majd ők megnézik és szétválasztják a lányokat. Én pedig elküldtem őket, h MOST NE ha lehet és lehetett.

Úálom a 2színű helyzeteket. Én mind a 3ukat nagyon szeretem, mindeközben tisztában vagyok avval, hogy Anna szegény, most joggal ki van akadva Eszterre. Megjegyzem emiatt a viselkedése miatt én is!Ugyanakkor amikor jó fej és normális akkor az is!!

Az Emberi100lábú egy elmebeteg film, ha tehetik NE NÉZZÉK MEG!! Az Eclipset sem érdemes mozira költeni. Elég mjad a torrentes verziót meglesni 2percenként csörgő ébresztőórával, ugyanis bűn unalmas, és az utolső 35 perc rosszabb mint a kamerás torrentes film, mert vmi valszeg elromlott vetítés közben, vagya lapból rossz az egész.

De vettem ma napszemüveget a lányok segítettek kiválasztani. És medencéztem is a Dorkával. Tegnap meg Nati volt itt és vele is, tehát van azért jó is a rossz mellett.

XoXo

Gossip girl

No comments:

Post a Comment