Friday, July 15

Fact

Dagadt vagyok.
igen ez sajnos tény és való.
Ma kinnvolt Nati és Anna nálunk és csináltunk eg csomó képet és öhmm. Nem tetszik amit látok.
Ez persze a hangulazomon is meglátszik.
Gyűlölöm amiért így nézek ki, és az is zavar, hogy a közvetlen környezetemben olyan emberek vannak akik akármennyit ehetnek gyakorlatilag alig mozognak és vékonyak. Hát én ettől távol állok és még mozgok is ráadásul.
Mostanság néha elgondolkozom azon, hogy jó lenne találkozni Csillával. Aztán mégsem lépek az ügyben. Mostmár biztosan csak szeptemberben tudom elérni legkorábban. Elvileg azt beszéltük meg, hogy mindenképp szeretne hallani felőlem a vizsgaidőszak után vagy ha csak akrokmenni hozzá hívjam fel. De én meg túl félős vagyok. Meg túl nagy az egoizmusom ahhoz hogy gyengének lássanak.
És most pedig egy olyan szituációban vagyok ami a lehető legrosszabb.
Itt vanna a Svédek, tökjó velük beszélgetni, de én feljöttem inkább blogot íni, mondván ne untassam őket. Pedig tudnék miről beszélni. De ami bennem van az olyannyira visszaszorít és negatívan hat rám, hogy mint egy szobor kővé dermedvve ülök itt és gépelek.
Szeretnék ma még olvasni is.
Nek tudom jogosan érzem-e, vagy csak rosszul képzelem ael a dolgokat, hogy mivel én ilyen és ilyen vagyok (majd cizellálok) ezért ők biztosan unalmasanak találnak. ( Pedig ma csak 20 percet láttak egész nap, mert ők benn voltak Pesten).
És persze az is itt van, hogy én egy rossz ember vagyok. Ez nem afélle szerény vélemény, hanem határozottan állítom, hogy TÉNY, TÉNY, TÉNY.


1 comment:

  1. tudod ki a rossz ember? aki bunkósbottal ver agyon másokat. na, például az a rossz ember.

    ReplyDelete