Megjöttem a Pszieszta Csapatépítős hétvégéről.
Tegnap éppen, hogy elértem a buszt, valószínüleg tudat alatt abban reménykedtem, hogy lekésem és akkor nem kell elmennem, mert iszonyatosan féltem, hogy mi lesz és hogy jól fogom-e érezni magamat!
Szerencsére jól éreztem magamat és baromi jó dolgokat csináltunk a táborban. Kezdve a métázástól, a plakát és álom helyszín összemontázsolás és megrajzolásán át a (kevésbé vicces) csak akkor kaptok reggelit ha című játékig. Az utóbbit kicsit kifejteném, mert eléggé mély nyomokat hagyott bennem. Kb 10 órakor ( addig már 20 percet mozogtunk) bejelentette Margit, hogy hát akkor kapunk csak reggelit, ha játszottunk és rangsor szerint választhatnak a csapatok reggelit.
Eddig semmi gond, de kiderült, hogy 4 csapat lesz és a feladat pedig 4 cetli megtalálása és avval való visszatérés. A cetlik tartalmazzák a következő megtalálásához való infokat, és 10 perces járási körzetben vannak a faluban elrejtve. Hát az 1. cetlit kézhez kaptuk, a kúthoz kellett elmennünk, majd abban a cetliben az állt, hogy az étterem füstje az utcára száll. Erre a szemben lévő étteremnél kerestük és semmi. Elfutottunk, a buszmegállóig ( futva 10 perc) és ott is végignéztük az éttermeket, sehol semmi természetesen. Visszabattyogtunk az 1. étteremhez és meglett a cetli: Magányos csöves lakóhelye. mindent végigkutattunk, romosház, csatorna, betongyűrűk.. Végül Gergő megtalálta egy betongyűrűnél így 3-ok lettünk és milyénk lett a nutella hála az égnek. Csodálkoztam is ,hogy a másik két csapat, hogyhogy a májkrémet és a sajtot választották, de örültem neki.:)
Este volt tánc( zumba) bogrács és forralt bor is.
És csapatépítős játékok.
No comments:
Post a Comment