Reggel elmentem vérvételre, leszámítva, hogy megint ketten vették a véremet a pillangós tűvel minden rendben ment, bár most boldogkarácsonyra úgy nézek ki mint egy drogos: Ancsi macskája Jenci karom-nyomai és a lila érvérvétel folt..
Utána itthon volt Yoga, bár ez a befeléfordulunk elég neccesesn jött össze, mert a tőcsörés szerelőknek vmi nyűgje volt, Mama meg hangosan beszélt és kommentelte is közben nekünk..
Majd nekiláttam a beadandókat megírni, az egyikkel úgy-ahogy állok, szerintem már csak a még nemlétező adatbázis eredménye hiányzik, amit jó lenne már megkapnunk..
A másik meg a csodás művem, az érzelemelméletkre beadandó kutatási terv. A címét elég ahamar kitaláltam, de utána fél óráig csak néztem, hogy OK, de most honnan szerzek hozzá irodalmat.
Persze, a neten találtam jókat angolul, meg egy majdnem pont olyan kutatást amit én szerettem, volna, ennek hatására módosítottam is gyorsan a hipotézisemen.
Végül délután 4kor elkezdtem felfújni először az egyik bicikli kerekét, ami már beton kemény volt. CSAKHOGY, amíg pumpáltam ráfagyott a szelepre a tekerője, és mire letekertem sík lapos lett. Ekkor még volt némi türelmem, és nekiláttam amásik biciklinek, de sajnos az meg annyira lapos volt alapból is h már meguntam a végén és inkább legyalolgoltam a önyvtárba. Bár olyan ideges voltam, hogy csak úgy mentem. A könyvtárban 2 órán át tüsténkedtem, azaz kerestem könyveket, meg ami mázli 2 Murakami könyvet a Kurblimadár krónikái 3-at és az After darkot azt angolul ki tudtam venni. Ez külön siker. Viszont 6 könyvet lehet csak kivenni, azt ki is vettem, de mint kiderült az egyik 2 kilós könyv itt van az asztalomon, csak nem voltam benne biztos.
Végül megírtam azt a részét a kutatási tervnek, amihez nem kell a szakirodalom.
Utána bonbont csináltam, majd most hajnalban beigit, amit veszek is ki a sütőből. Holnap both of pictures kerülnek fel meg az elmaradottak is!
És, hogy keretes legyen a szerkezete igenis Grinch vagyok.
No comments:
Post a Comment