Wednesday, October 21

önzőség?

MA nagyon furi volt a suliban Nati és Eszterrel való ülésünk. Mert igazából nem beszéltünk sokat.

És annyira rájöttem arra, ahogy Nati ecsetelgette, h hogyérez maga iránt, hogyjesszusom pont Ő mondja ezt akkor mégis mit mondjak én? Önző? Pont Ő? Aki mindig lesi, h másnak mi lenne a jó és sohasem a magáét?? 

Mert ha valaki önző akkor az én vagyok és ez eléggé köztudott tény. Igen ugyh ez az én részem amit el akarok hagyni!!

És most emiatt kicsit zavarban is vagyok, h engem ez uygan nagyon is zavar, de mégsem tudok tenni ellene. Talán a begyökösödött szokásaim miatt.

Ugyanis kicsit úgy működök mostanság mint egy betáblázott titkárnő am ipersze röhejes, mert nem azért vagyok betáblázva, mert olyna húúde-hajj, hanem mer elhatároztam h kicsit spontánul állok a dolgokhoz. Viszont ennek az a következménye, h ma bedagadt a vádlim mint a fene s egészen a 4. óráig nem is volt olyan vészes de utána alig bírtam ki. És haza kellett jönnöm. Azaz le kellett mondanom a du-i sminktanácsadásos mizériát. És evvel valszeg eléggé önző voltam. De ugyan akkor ilyenkor nyugtatgatom magamat azzal, h de végülis alig állok a lábamon, ez eléggé megfelelő indok.

És most eygátalán nem is volt bennem olyan, h nincs kedvem a dologhoz, de egyszerűen én ezt nem értem! Miért jön mégis vmi mindig közbe??

És szólljon kérem mindenki rám, ha önzőség jelét mutatom, mert LE AKAOR RÓLA SZOKNI!

*

Azért pedig ha vmikor azt modom, h akkora már van vmi más teendőm akkor viszont tényleg van!! És általában azokat már jóelőre tudtam is!!

*

A mai nap költői kérdése: Miért magyarázkodom állandóan mindenért?

3 comments:

  1. Na, látod ez egy jó kérdés, épp akartam is kérdezni... SZARD MÁR LE, HOGY KI MIT GONDOL, ÉS TÉGY ÚGY, AHOGY TE JÓNAK LÁTOD!!! És mivel te egy JÓ ÉS ÉRTÉKES ember vagy, amit jónak gondolsz, az jó is, tehát semmi szükség nincs a magyarázgatásra. Rem. érted a gondolatmenetemet:)

    ReplyDelete
  2. ne vedd magadra az érzéseim, találd meg a sajátjaidat:) nem önzőség megvárni amig le kell apmutálni a lábad miattunk.
    válasz a napi kérdésedre: mert bizonytalan vagy magadban, nem vagy magabiztos...
    hadd segitsünk

    ReplyDelete
  3. Az engem is érdekel.Mivel szerintem nincs miért magyarázkodnod, jogod van a gondolataidhoz.Szólj ha olyat csinálsz, ami Nálad önzőségnek számít mert én még soha nem vettem észre ilyesmit!!!
    És csak mert figyelsz magadra is egy kicsit, az nem önzőség.;-)

    ReplyDelete