Tegnap este még bejöttem Pestre és Juliéknál aludtam. Ma reggel együtt indultunk el, majd ő ment Jutkanénizni, én pedig meglátogattam Annát, nagyon aggódtam h mi van mert eléggé elkesredett volt a telefonban, majd elmentem Natihoz beszélgettünk, meg kaptam fagyit is.
Végül ismét Julival találkoztunk, voltunk Burgekingben jegeskávézni, majd a demonstráción is megjelentünk, kaptunk fehér szalagot és mécsest is gyújtottunk. Egy idő utánelkísértem J-t az Asztoriához, őszintén aggódok, hogy nem ment az agyára a" leakarok fogyni, mert kövér vagyok" szöveg, mert 1) az van, hogy engem szívat avval, hogy állandóan ezt hajtogatja 2) tényleg állandóan csak erre tud gondolni (zárójelben jegyezném csak meg, hogy én amikor nem ettem legalább csendben tettem, legalábbis nem emlékszem, hogy minden 2. mondatom az lett volna, hogy "jajjde kövér vagyok, én most fogyókúrázok" de az is lehet, hogy rosszul emlékszem. )Nem tehetek róla de féltem.
Este pedig egy sétahajón vacsoráztunk a Svédekkel. Egész jól elbeszélgettem Gizellával és Ingemarie-val is. Meg persze ott volt Kent aki állandóan olasz töltelékszavakkal dobálódzott és ütögetett amit nem tudtam mire vélni!?
Amikoro hazaértünk féléjflre, még medencéztünk is a kertben.
Holnap vérvétel kora reggel, illetve az már ma lesz, de semmi kedvem.
különben is nemértem a világot.
Elléggé egy gázos ember vagyok, ez egyszer biztos. De talán kétszer is.
Nem tudom, hogy mi lesz ma de ha lehetne én on my own lennék alone.
nyugi, csak azért hajtogatom, mert "ami a hasamon - a számon" illetve "ami a számon bement most a hasamon":P de tudom ám értékelni, ha jobban rám jön egy ruha. újat meg nem akarok venni.:P és hajjaj, nem csak erre tudok gondolni, sajnos van hely egyéb hülye gondolatoknak is a fejemben.:P ne aggódj. és nem is vagy gázos.
ReplyDelete